Mit együnk Szilveszterkor – Szilveszteri ételek 2023

Minden országnak megvannak a maga szilveszteri hagyományai, újévi babonái. A történelem során régóta fontos szerepet kapott az Óév búcsúztatása és az új év köszöntésére. Az újévi babonák legszélesebb skálája Szilveszter ünnepéhez kötődik. Ekkor teszünk fogadalmakat (melyeket rendszerint nem tartunk be), s ekkor tehetünk legtöbbet következő évi sikereinkért. A klasszikus újévi szokások az idők folyamán nem sokat változtak: Még mindig úgy tartják az év első napja, január 1 döntő szerepet játszik abban, milyen szerencsénk lesz az új évben. Sokan készítenek szerencse pogácsát, vagy tortát, melybe egy érmét sütnek. Aki megtalálja az érmét, annak mindenképp szerencséje lesz. Az óévtől mindig hangosan, zajosan búcsúztak el, hogy elijesszék az ártó szellemeket. Fontos, hogy az év utolsó napján csupa jó dologgal vegyük körül magunkat; mosni, takarítani tilos, mert ez nem hoz szerencsét. Az év utolsó napján kiemelkedő szerep jut az ünnepi ételeknek is. Fontos tudni hogy mit nem ehetünk és még inkább azt, hogy  mit együnk Szilveszterkor? Leggyakrabban malacsült kerül az asztalra, hiszen a négylevelű lóherét tartó malac az egyik legfontosabb szerencseszimbólum, képes arra is, hogy kitúrja a földbe temetett szerencsét. Tilos azonban a csirke, pulyka fogyasztása, hiszen ezek az állatok „elkaparják” a szerencsét. Úgy tartják aki az újév első napján apró szemes ételt fogyaszt mint például a lencse vagy bab, sok pénzt várhat az új évben.

Mit együnk szilveszterkor 2023-ban? – Receptgyűjtemény

Ha a szilveszteri buli a kelleténél jobban elszabadul, a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldás mindig a virsli mustárral 🙂 Ha azonban van időnk kicsit jobban rákészülni Szilveszter éjszakájára, akkor az alábbi receptgyűjteményből érdemes választani valami igazán szilveszteri fogást. B.U.É.K. 2023!